Zöld Megoldásokat hozott a Mikulás Baranyába és Vácra
A környezetbarát szemléletmód kialakítását már egészen kicsi korban szükséges megkezdeni – vallják a tudatos szülők, nevelők. Egyre többen gondolkodnak hasonlóan, és a lehetőségek köre is szélesedik. Most újabb 4 baranyai, illetve 2 váci óvoda és iskola fog zöld projektbe pályázati támogatásból.
A környezettudatos magatartást célzó fejlesztések alapja, hogy tudatosan, az életkori sajátosságnak megfelelő módszerekkel hozzák közelebb az élővilágot az emberekhez. Ehhez nyújt támogatást a Duna-Dráva Cement Kft. által már 7. alkalommal összesen 7,5 millió forint értékben meghirdetett Zöld Megoldás-pályázat.
Ötletes, az élményszerzésre és a tevékenységorientált tanulásra épülő iskolai kert jön létre a pécsi Bártfa Utcai Általános Iskolában. A gyógy-, fűszernövény- és zöldségeskert, a készségfejlesztő taposóösvény és a madár-, illetve rovarbarát udvar kialakításban a diákok, a pedagógusok és a szülők is részt vesznek majd, így nem csak környezeti, hanem közösségépítő előnyökkel is jár a projekt.
Szintén az iskolások környezettudatos nevelését támogatja a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola "Élhetőbben az élhetőben" elnevezésű projektje. A fejlesztés különlegessége, hogy azokat a belső tereket helyezi a középpontba, ahol a gyermekek sok időt töltenek. Az óraközi szünetekben általában a négy fal között maradnak a gyermekek, ezért az iskola központi részét „hasznosítják újra”, zöldítik meg.
Másodszor nyert támogatást a Szavai Óvoda komplex környezeti nevelési programja. A korábban megvalósított madárbarát óvodaudvart további oktató és élményelemekkel bővítik. Kiegészül a madárbarát tanösvény, többek között interaktív foglalkoztató teret és fűszerkertet is létrehoznak.
Aktív, nyitott és empatikus gyermekek nevelésére törekszenek a Siklósi Óvoda és Bölcsőde Köztársaság Téri Tagóvodájában, ahol a 4 őselem megismerésével, interaktív táblákkal fogják felhívni a legkisebbek figyelmét a környezetvédelemre. A Játsszunk "zöldebben"! projekt a tervek szerint a társóvodák, helyi iskolák számára is elérhetővé válik majd.
A váci Diófa utcai Óvodában a játszóudvar fejlesztése során interaktív táblákkal és „matatófallal”, madáretetők kihelyezésével, illetve kerékpártároló létesítésével fogják felhívni a legkisebbek figyelmét a környezet- és egészségvédelemre.
Szintén a szabadba viszi ki a gyermekeket a deákvári Újhegyi úti Óvoda projektje, ahol a mese világán keresztül fogják a környezet megóvására tanítani őket. A fejlesztés különlegessége, hogy az egyéni igényeknek megfelelően gyógypedagógusok és speciális nevelési igényű gyermekek számára is használható, hasznos lesz a foglalkoztató. A digitális világba beleszületett alfa generáció tagjait mindkét váci projekt interaktív, cselekvésre késztető eszközökkel igyekszik megszólítani.
Az elmúlt évek során a Zöld Megoldás-pályázat révén nem kevesebb, mint 28 környezetfejlesztési projekt valósult meg Pécs, Beremend és Vác térségében, mintegy 45 millió forintból. Ez a lista bővül jövőre a fenti nyertes pályázatok megvalósításával.
DDC Zöld Megoldás-pályázat.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Drávaszabolcs.
Duna-Dráva Cement Kft.
Handover ceremony at the Kindergarden Szava.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC Zöld Megoldás-pályázat.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Drávaszabolcs.
Duna-Dráva Cement Kft.
Handover ceremony at the Kindergarden Szava.
Duna-Dráva Cement Kft.