Zöld csemeteliget épült a sződligeti óvodásoknak

Újabb környezeti nevelési program valósulhatott meg a DDC támogatásával

Három projektet díjaztak idén Vácott és térségében a Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatán. A Kisvác-Középvárosi Óvoda Csányi körúti tagóvodájában és a Váci Madách Imre Gimnáziumban még tartanak a beruházás munkálatai, a sződligeti Napközi Otthonos Óvodában azonban már át is adták a fejlesztéseket. A DDC másfél millió forintos támogatásából csemeteliget épült az óvodás gyerekeknek.

A megvalósuló zöld projektet 2015. június 10-én ünnepélyes átadó kíséretében avatta fel Juhász Béla, a település polgármestere és a Duna-Dráva Cement Kft. képviseletében Guth Zoltán, a vállalat kommunikációs vezetője.

„Zöld pályázat a csemeteligetnek” címmel az óvodás gyermekek környezettudatosabb életre nevelése, és a közvetlen természeti környezet megismertetése valósul meg a sződligeti Napközi Otthonos Óvodában. Az óvoda udvarán kerti halastó, oktató pavilon, óvodai veteményeskert, szelektív hulladékgyűjtő sziget és madárbarát mintakert tanösvény is kialakításra került. A projekt és a megvalósuló fejlesztések célja, hogy a gyermekek az óvodai nevelés keretében megismerjék a környezetüket, az erdők és kertek lakóit, megtanulják a velük való helyes együttélést, környezetvédő és környezetszerető attitűd alakuljon ki bennük. 

„Óvodánkban lassan három éve kiemelt figyelmet fordítunk a környezettudatosságra való nevelésre. Madárbarát és Zöld Óvodaként nagyon büszkék vagyunk és örömmel tölt el bennünket, hogy tevékenységünket egy olyan fenntarthatóan működő nagyvállalat, mint a Duna-Dráva Cement Kft. is támogatja, és a pályázat elnyerésével lehetőséget biztosítottak részünkre, hogy további zöld fejlesztéseket is megvalósíthassunk.” – mondta el megnyitó beszédében Hanákné Durján Ilona, az intézmény vezetője.     

Előzmények­

A Duna-Dráva Cement Kft. 2011 szeptemberében hirdette meg először a DDC Zöld Megoldás-pályázatot, olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a közösségi terek, valamint a helyi infrastruktúra környezettudatos működtetését és hatékonyabb hasznosítását a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére ösztönző nevelést segítik elő.

A pályázatokat elbíráló zsűri felkérése során a vállalat azt tartotta szem előtt, hogy a gyárak vonzáskörzetében élő és dolgozó, elismert, hiteles szakértők döntsenek a pályamunkákról és a támogatások odaítéléséről.

Három projektet díjaztak idén Vácott és térségében a Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatán. A Kisvác-Középvárosi Óvoda Csányi körúti tagóvodájában és a Váci Madách Imre Gimnáziumban még tartanak a beruházás munkálatai, a sződligeti Napközi Otthonos Óvodában azonban már át is adták a fejlesztéseket. A DDC másfél millió forintos támogatásából csemeteliget épült az óvodás gyerekeknek.

Zöld pályázat a csemeteligetnek - A kész kert.

Három projektet díjaztak idén Vácott és térségében a Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatán. A Kisvác-Középvárosi Óvoda Csányi körúti tagóvodájában és a Váci Madách Imre Gimnáziumban még tartanak a beruházás munkálatai, a sződligeti Napközi Otthonos Óvodában azonban már át is adták a fejlesztéseket. A DDC másfél millió forintos támogatásából csemeteliget épült az óvodás gyerekeknek.

Zöld pályázat a csemeteligetnek - Hulladéktároló.

Három projektet díjaztak idén Vácott és térségében a Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatán. A Kisvác-Középvárosi Óvoda Csányi körúti tagóvodájában és a Váci Madách Imre Gimnáziumban még tartanak a beruházás munkálatai, a sződligeti Napközi Otthonos Óvodában azonban már át is adták a fejlesztéseket. A DDC másfél millió forintos támogatásából csemeteliget épült az óvodás gyerekeknek.

Zöld pályázat a csemeteligetnek - Békamenedék.