Interjú a Váci Cementgyár 60. jubileuma alkalmából
Parragi Sándor azon kevesek egyike, aki elmondhatja magáról, hogy 40 éve elkötelezett a munkája, a munkaadója iránt. Büszkék vagyunk rá, hogy kollégánk még 1982-ben a DDC-t választotta, és immár 4 évtizede segíti és támogatja vállalatunkat.
Mit jelent neked „a DDC összeköt” üzenet?
Barátságokat, amelyek itt köttettek. A kollégák összetartozás érzését, az új ismeretek megszerzését.
Hány éve dolgozol a DDC-nél? Milyen pozícióban?
Már több mint 40 éve, 1982-ben, akkor még 14 évesen kezdtem a villamos műhelyben ipari tanulóként a DCM-nél. Később, a ’90-es évekig minden területen volt külön villamos csapat, én pedig a nagy trafóban dolgoztam. Az évek során a gyár támogatásával végeztem el a szakközépiskolát, és további képesítéseket is (pl. elektrikus) szereztem. Dolgoztam csoportvezetőként is, jelenleg pedig ügyeletes villanyszerelőként tevékenykedem.
Miért választottad a DDC-t?
Annakidején – és persze most is - kiváló lehetőség volt! Sok kihívást tartogatott, mivel nagy területet ölelt fel és széleskörű tudást lehetett szerezni a gyárban.
Mi az első emléked a DDC-ről? Hogyan emlékszel vissza a DDC-nél eltöltött első munkanapjaidra?
A tanműhelyben teltek az első napjaim. Sokan voltunk és több szakmát felölelő oktatásban (lakatos, vízszerelő stb.) részesültünk. Az elméleti rész mellett gyakorlati feladatokat is meg kellett oldanunk, amit nagyon fontosnak és hasznosnak találtam az oktatási rendszerben.
Hogyan mesélnél az egykori mindennapokról egy junior kollégának?
Változatosak voltak, emiatt gyorsan is teltek. Voltak megterhelőbb napok, de a légkör mindig családias és jó hangulatú volt, a kollégák összedolgoztak. Ez idő alatt rengeteget tanultam, jó tanáraim voltak.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod, amit majd szívesen mesélnél az unokáknak?
Az egyik ilyen, amikor egy éjszakai műszak során a téli hidegben kollégámmal a hőcserélő torony tetején az ún. hattyúnyakban kellett egy elfagyott csövet kimelegíteni a sötétben, az nagy kihívást jelentett. Természetesen sikeresen elhárítottuk a problémát.
A másik, amikor a 2016-2020 között zajló modernizáció során a porszűrő rendszer átépítésében segédkeztem. Az elektrofilter zsákos portalanítóra történő cseréjét a villanyszerelő csapat komoly összefogással támogatta, így időben sikerült elérni az üzembe helyezést is. Ez egy komplex feladat volt, amelyért a műszaki vezérigazgató-helyettes dicséretben is részesített minket.
Mi az, ami megkülönbözteti a DDC-t más munkáltatóktól?
Más munkáltatónál nincs tapasztalatom, így ezt nehéz megmondani. Azt gondolom, hogy a DDC fejlődési szempontból igen sokat tud adni.
Mit üzensz a jövő DDC-s munkavállalóinak?
Érdemes itt kezdeni a szakmai pályafutást, mert széleskörű tudásra lehet szert tenni. De fontos az elszántság is, itt megalapozhatják jövőjüket.