Nyílt napok a DDC cementgyáraiban
A Duna-Dráva Cement Kft. a környezetkímélő cementgyártás bemutatására idén is nyílt napokat szervez. A Váci Cementgyárban 2016. szeptember 20-án, a Beremendi Cementgyárban pedig szeptember 27-én kerül megrendezésre az esemény, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes és szórakoztató programot kínál.
A gyárat, a modernizációt és a technológiát bemutató prezentáció után a vendégek gyárlátogatáson, illetve bányalátogatáson vehetnek részt. A DDC célja, hogy a látogatás során érdekes és interaktív programokon keresztül mutassa be vendégeinek a cementgyártás folyamatát, az anyagok felhasználási módját, valamint a cég környezetbarát tevékenységét, a gyerekeknek pedig további meglepetésekkel készül a vállalat.
Az egész napos programsorozatot kiegészítve színes és változatos feladatok is várják a látogatókat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjék a fenntartható fejlődés fontosságát, valamint közelebb hozzák a cementgyártást a vendégekhez.
A DDC minden érdeklődőt szeretettel vár a Váci és a Beremendi Gyárába szeptember 20-án, illetve 27-én.