Namíbia első cementgyára immár négy éve működik. A Duna-Dráva Cement Kft-ben is tulajdonos német családi vállalkozás bátran nyitott az afrikai piac felé, ezzel elősegítve, hogy Namíbia függetlenné váljon a cement importálásától és hogy exportot is ki tudjon termelni. Az elmúlt mintegy négy esztendőben a váci székhelyű társaság három munkatársa is kint dolgozott, vagy jelenleg is ott tartózkodik, s részt vesz az afrikai munkások betanításában.
Az Otavi közelében, 435 kilométerre Windhoek városától fekvő Ohorongo gyár valóban jó előrelépést mutat a céljai elérésének érdekében, hogy első helyen legyenek a beszállítók között az építőiparban. A Schwenk Zement KG - amely egy német családi vállalkozás több mint 160 év tapasztalatával - 2011-ben adta át új gyárát. A technológiáját tekintve a legfejlettebb cég Afrikában. Több díjjal is kitüntették, többek között a namíbiai kormány 2011-ben A legjobb külföldi beruházás díjával, valamint a namíbiai gyárszövetség A 2013-as év gyártója díjával is.A hagyományos cementgyárakkal szemben az Oho-rongo 30 százalékkal kevesebb áramot használ például a nyersmalomhoz és még számos területen a korszerűség, a környezetbarátság és a hatékonyság jellemzi.
Az elmúlt években a Duna-Dráva Cement Kft három szakembere vett részt a beüzemelésben és a helyi munkatársak képzésében. Velük az internet adta lehetőségeket kihasználva a cég kommunikációs vezetőjének, Guth Zoltánnak a segítségével sikerült felvennünk a kapcsolatot.
Európai szintű munkamorál
Péter Attila szerint erős az igény a külföldi segítségre, hiszen mégis csak az ország első cementgyáráról van szó.
- Az Ohorongo Cement tulajdonosa, a Schwenk Zement, a legmodernebb technológiát vásárolta meg a Polysius-tól, és építette fel itt Namíbiában. A gyár automatizált iranyítását a Polcid program segítségével végezzük, ennek kezelése a központi vezérlőteremben történik, ahogy Vácon is. A gyárral szemben támasztott minőségi követelmények megegyeznek az európai előírásokkal.
A gyár helyileg Otavi város közelében található, több mint 1000 méterrel a tengerszint felett. A fennsík geológiai adottságai biztosítják a megfelelő mészkövet a klinkerégetéshez és a cementőrléshez.
- A munkaerő száz százalékban helyi, Európából csak a technikai segítő személyzet és a gyár menedzsmentje van jelen. A gyár vezetése és a tulajdonos igyekszik megkövetelni az európai szintű munkamorált - tette hozzá Péter Attila, aki a központi vezérlőteremben az operátorok továbbképzésével és segítésével van elsősorban megbízva.
- A kommunikáció és a kapcsolat a helyi kollégákkal kitűnő, elfogadják a többéves tapasztalatot és megfogadják a tanácsaimat - jegyzi meg a váci szakember.
Arra a kérdésünkre, hogy mennyire lehet átültetni az afrikai helyszínre az itteni tapasztalatokat, ezt válaszolta:
- Mivel a klinkerégetés és a cementőrlés a világ minden pontján azonos technológiát igényel, így a klinkerkemence és a cementmalmok vezérlése hasonlóan történik. A váci gyárban megszerzett tapasztalatokat könnyedén tudom hasznosítani az itteni gyár üzemeltetésére és a kollégák továbbképzésére.
Hatalmas a cement iránti igény
Személyesen ismerhette meg a távoli afrikai világot Zimmer Tamás is.
- Tudtommal azért épített a Schwenk Zement KG gyárat Namíbiában, mert az ország gyorsan fejlődik, s a német cég biztos jövőt látott ebben, ami eddig be is vált, mert a termelés szinte folyamatosan száz százalék felett pörög. Hatalmas az igény a jó minőségű cementre a térségben, de távolabb is. Amit viszont nem láttak előre, hogy az ottani személyzet nehezen és lassan tanítható be, így még a mai napig is idegen - német, illetve magyar kollégák - támogatásával lehet csak zavartalanul üzemelni, azaz folyamatosan segítségre szorulnak.
Zimmer Tamás szerint a gond elsősorban az, hogy a munkaerőpiac viszonylag fejletlen, a szakképzett munkaerő nagyon kevés, pedig Namíbia adottságainak köszönhetően nagyon nagy a munkaerő szükséglet. Nagyon sokan dolgoznak például az uránbányákban, az aranybányákban, ezért jobb fizetésért a már képzett cementesek gyakran felmondanak és pályafutásukat máshol folytatják.
Kisebbséginek lenni Namíbiában
Kint dolgozott Afrikában Altsach József is. Ő így emlékszik erre az időszakra:
- A röpke két és fél hónap alatt olyan élményekkel lettem gazdagabb, amiket nem felejt el az ember. Egy teljesen idegen kultúrába, úgymond belecsöppenni, új kihívásokkal szembenézni, idegen környezetbe beilleszkedni nem egyszerű, de izgalmas. Sivatagos, bozótos táj, rengeteg vadállat... Minden nap, amikor dolgozni mentem, olyan érzésem volt, mintha szafarin lennék. A másik a gasztronómia. Kevés zöldséget, sok húst fogyasztanak. Tökéletes diéta.
Kérdésünkre, hogy Afrikában mit lehetett megtanulni, amit az életében, a munkájában hasznosítani tud, ezt írta válaszként:
- A namíbiai cementgyár négy éve üzemel, vagyis egy új technológia, amit gyorsan meg kellett tanulni, hogy segíteni tudjam az operátorok munkáját, az üzemzavarmentes termelést. Úgy látom, hogy nyugodtabb, alkalmazkodóbb lettem. Megtanultam tolerálni az emberek közötti különbségeket. Már tudom, milyen kissebséginek lenni. Elcsodálkoztam, hogy a namíbiaiak beszélik a közös afrikai nyelvet, a saját törzsük nyelvét, továbbá akinek van iskolai végzettsége, az angolul is tud, s lehetőségem volt gyakorolni a szakmai angolt is - jegyezte meg.
A váci cementgyári tapasztalatokat nem csak Afrikában hasznosítják a német tulajdonosok. Rendszeresen érkeznek hozzánk olyan fiatal szakemberek külföldről, akik nálunk ismerkednek meg egy-egy fontosabb munkafolyamattal és szereznek tapasztalatokat. (Furucz Zoltán)
(Az interjú Furucz Zoltán szerkesztésében készült, és a Váci Napló XXIII. évfolyamának 43. számában jelent meg 2014. október 24.-én)