Ismét elismerésben részesült a DDC!
Díjjal jutalmazták a vállalat társadalmi felelősségvállalási törekvéseit.
A Duna-Dráva Cement Kft. nyerte a VOSZ Baranya Megyei Szervezete által meghirdetett Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat, amely a régió meghatározó gazdasági szereplőinek közösséget támogató, társadalmi és környezeti értékeket ápoló törekvéseit minősíti.
Idén második alkalommal hirdette meg a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) Baranya Megyei Szervezete a pályázatot, amely során egy előzetes (szövetségi) szűrést követően 3 Baranya megyei vállalatra lehetett szavazni. A pályázókra kizárólag helyi civil szervezetek szavazhattak.
A legtöbb szavazat a Duna-Dráva Cement Kft.-re érkezett, így Társaságunk büszkélkedhet 2019-ben a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjjal. A DDC társadalmi felelősségvállalási tevékenységének fókuszában a környezetvédelem, az egészségvédelem és a közösségi sport, valamint a helyi kulturális kezdeményezések támogatása áll. Éppen ezért meghatározó elismerés, kiemelkedő siker és újabb megerősítés vállalatunk számára, hogy továbbra is fenntartsuk és folytassuk társadalmi felelősségvállalási programunkat.
A díjat október 11-én, ünnepélyes átadó keretében Horváth László, a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének elnöke, Varga Júlia, a VOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója és Zámbori Bíró Tamás, a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének titkára adta át Müller Ádámnak, a DDC beremendi gyárigazgatójának és Guth Zoltánnak, a DDC kommunikációs vezetőjének.
![](/sites/default/files/assets/images/0f/e2/02_primadij2019_54.jpg)
VOSZ Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj átadása 2019.
VOSZ Baranya Megyei Szervezete
![](/sites/default/files/assets/images/1e/70/01_200220.jpg)
VOSZ Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj átadása 2019.
VOSZ Baranya Megyei Szervezete
![](/sites/default/files/assets/images/32/5d/04_20191011_210348.jpg)
VOSZ Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj átadása 2019.
Duna-Dráva Cement Kft.