Csókás Elek kollégánk bebizonyította, hogy sosincs késő egy új hobbihoz, felnőtt fejjel is bátran belevághatunk újdonságokba. A BTC ügyvezetője a mindennapok során az igazgatói székből egyenesen a néptánccsoportjához veszi az irányt, ahol családtagjaival, barátaival és növendékeivel közösen hódolhatnak a tánc iránti szenvedélyüknek.
Mióta dolgozol a vállalatnál és milyen munkakörben?
Éppen két éve kerültem a cégcsoporthoz, 2016 szeptemberében kezdtem a Beton Technológia Centrum Kft. ügyvezető igazgatójaként.
Milyen érzés nálunk dolgozni?
A BTC vezetése nem kis feladat a mostani átalakulások és kihívások közepette. Jól érzem magam a DDC-nél, úgy gondolom, hogy elfogadtak és jelenleg is sok feladat tartozik a hatáskörömbe. A kollégáimmal remekül együtt tudok dolgozni és egy jó közösséget sikerült kiépítenünk.
Mióta játszik szerepet az életedben a néptánc? Jártál különórákra vagy tánciskolába?
Már gyermekkoromban is nagyon szerettem táncolni - legyen szó bármilyen típusról - , de nem volt lehetőségem komolyabban foglalkozni vele. Úgy érzem, későn érő típus vagyok, a néptánccal is már felnőtt korban ismerkedtem meg. A gyermekeim jártak néptáncra, és mi, a szüleik vittük őket a fellépésekre, a fesztiválokra, és „irigykedtünk”, sajnáltuk, hogy ez a csodálatos érzés a mi életünkből kimarad. Aztán egyszer csak gondoltunk egyet és létrehoztunk egy csoportot csak felnőttek számára. Nagyon jól éreztük magunkat és megtanultuk, hogy a néptánc kemény műjaj, és bizony komoly állóképesség szükséges hozzá. Először csak a saját örömünkre táncoltunk, nem is gondoltuk, hogy a nagyközönség előtt is fellépjünk.
40 éves fejjel vágtam bele a táncba, éppen ezért nem is leszek, és nem is állt szándékomban profi néptáncosnak lenni, de szívvel-lélekkel csináltuk és csináljuk a mai napig. Azt hozzá kell tennem, hogy a kitartó munka eredményeképpen a megyei minősítő versenyen Arany minősítést szerzett a csoport 2010-ben.
Melyik tánccsoportnak vagy a tagja?
A váli Bíbor néptánccsoport tagja vagyok - és a vezetője is egyben. (A táncokat nem én tanítom, arra van külön koreográfus, én csak az egyéb dolgokat intézem.) Szerencsés embernek tartom magam, mivel a feleségemmel táncolok, sőt, a fiam és lányom is, valamint a feleségük és a férjük is osztozik a tánc iránti szenvedélyünkben. Mindketten a néptáncnak köszönhetően találtak rá a szerelemre. (A lányom kezét is színpadon kérték meg egy fellépés után!) Így ha megy valahova a csoport, akkor tulajdonképpen én a családommal utazok.
Mivel jár mindez?
Általában hetente egyszer próbálunk két órát, de ha komolyabb fellépésre készülünk, akkor hetente többször is. Sok fellépésünk van, bár ez mindig változó. Volt többször olyan hónap, amikor az összes hétvégén felléptünk. Mindez azért is figyelemre méltó, mert családos, felnőtt emberekről beszélünk, akik a munka, a család és egyéb teendőik mellett űzik a szenvedélyüket.
A mi csoportunkban mindenkinek saját viselete van, amelynek a költségeit is mindenki maga állja. Minden tájegység táncát próbáljuk az adott vidékre jellemző viseletben előadni, hogy a gyökereiket is felidézhessük és hiteles képet adjunk a nézőinknek. A kalocsai viseletünket egy híres helybéli pingáló asszony „írta meg”, és kalocsai varróasszonyok hímezték. A költségekről elég, ha annyit mondok, hogy egy pár férfi csizma 40.000 Ft körül van, egy viselet a lányoknak szintén 30-50.000 Ft körül mozog. Jelenleg mindenkinek 5 öltözéke van, de ez leginkább a lányoknál jelent szemmel is jól látható változást.
Volt olyan rendezvény vagy fellépésetek, amelyet kiemelnél?
A csoport járt már Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban és Szlovéniában is. Külföldről mindig szomorúan jöttünk haza, mert szerettük volna meghívni az új ismerőseinket hozzánk, de nem volt olyan rendezvény, ahol színvonalasan fel tudtak volna lépni, ahol vendégül tudtuk volna őket látni. 2010-ben ezért létrehoztuk - akkor még azt gondoltuk, hogy csupán egyszeri alkalomra - a Váli-Völgyi Vigasságokat (VVV). Hatalmas sikernek örvendett a rendezvény, így mindenki bíztatott bennünket a folytatásra. Idén szeptember 1-jén már 8. alkalommal rendeztük meg a VVV-t, amelyet mindig szeptember első szombatján tartunk. A környék legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtt ki magát az idők folyamán, és minden évben közel 300 fellépője van a rendezvénynek, több külföldi csoporttal és mindenféle egyéb látni való mellett. Mindezt egy kis civil szervezet (történetesen a Bíbor néptánccsoport) rendezi. Hatalmas élményt jelent mindannyiunk számára! Kitüntetésben is részesültünk munkásságunkért: a „Válért” emlékéremmel gazdagodtunk a hagyományőrzés és néptánc örökítésért.
Temérdek fellépésünk közül a szlovéniai turné volt a legmeghatározóbb. Egy nemzetközi fesztiválon Németországban megismerkedtünk egy szlovén csoporttal, és az Ő meghívásukra utaztunk ki. Az akkori izolai, tengerparti fellépést a mai napig emlegeti a csoport, szó szerint a tenger partján volt a színpad és a lemenő nap fényében táncoltunk több ezer ember előtt. Óriási sikerünk volt! Ezt az érzést nem lehet elmondani, ezt csak megélni lehet.
Kívánom mindenkinek, hogy legyen egy ilyen elfoglaltsága, ami a napi teendőkből kizökkenti és új erőt tud a tevékenységből meríteni a továbbiakhoz.
