Külföldi mérnökhallgatók a Beremendi Cementgyárban
Horvátországból érkezett az az 54 mérnökhallgató és két professzoruk a Duna-Dráva Cement Kft. Beremendi Gyárába, akik 2015. május 7-én gyárlátogatás során ismerkedtek meg a cementgyártás korszerű és fenntartható technológiájával.
2007 nyarán átfogó fejlesztési program vette kezdetét a Beremendi Gyárban, amelynek során a cementgyártás lelkének számító úgynevezett klinkerégető kemencevonal - a hőcserélő, a forgókemence, a klinkerhűtő és a portalanító berendezések - teljes átalakítása történt meg. A 2009-ig tartó munkálatok eredményeképpen környezetkímélőbb technológiával, Európa egyik legmodernebb cementgyára jött létre. A korszerűsítési eljárások és a világszínvonalú cementgyár bemutatására beremendi látogatást szervezett a felújítást végző kivitelező, a horvát Bilfinger Duro Dakovic Montaza d.o.o. az Eszéki Egyetem Slavonski Brod-i Gépészeti Karával együttműködésben.
A „Mérnöki Kihívás” névre keresztelt szakmai program részeként zajló tanulmányút célja, hogy bemutassa a fejlesztések műszaki, technológiai hátterét az érdeklődő fiatalok számára, így népszerűsítve a mérnöki pályát. A felsőbb évfolyamos, illetve végzős mérnökjelölteket és kísérőtanáraikat informatív túra keretében vezették körbe a gyárban a DDC szakértői. A résztvevők megismerhették a termelési folyamatot az alapanyagok beérkezésétől, a vezérlésen át, egészen a késztermékig. A fiatalokat lenyűgözte a cementgyár fenntartható technológiájának működése: többek között lehetőségük volt testközelből megvizsgálni a több mint 3400 tonna/nap kapacitású forgókemencét, amely lávahőmérsékleten olvasztja össze a minőségi cement alapját képző anyagokat klinkerré, emellett betekintést nyerhettek az alternatív tüzelőanyag felhasználásban élen járó gyár műszaki megoldásaiba is.
A DDC szakemberei számára kiemelkedően fontos, hogy tudásuk átadásával segítsék a fiatal generáció fejlődését, a szakmai utánpótlás nevelését, így bíznak abban, hogy a látogatás hozzájárul a hallgatók ismereteinek kiszélesítéséhez, ezzel is elősegítve gyakorlati tapasztalataik bővülését.
Külföldi mérnökhallgatók.
Duna-Dráva Cement Kft.
Külföldi mérnökhallgatók.
Duna-Dráva Cement Kft.
Külföldi mérnökhallgatók.
Duna-Dráva Cement Kft.
Külföldi mérnökhallgatók.
Duna-Dráva Cement Kft.