Környezeti nevelési program szelektív hulladékgyűjtéssel

A váci Piarista Gimnázium és Kollégium projektjét díjazták idén a Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatán. A 2011-óta minden évben megvalósuló projekt idén az iskola környezeti nevelési programjának kivitelezéséhez biztosított anyagi forrást. A települési környezet zöld fejlesztésében elkötelezett közösségek számára a Duna-Dráva Cement Kft. nemcsak Vác térségében, hanem Beremend környékén is komoly lehetőséget kínált, amikor régiónként idén is 3 millió forinttal járult hozzá a fenntartható zöld megoldások megvalósításához.A gyerekek és szülők bevonásával megvalósuló zöld projektet 2014. október 8-án Szarkándi János, a DDC elnök-vezérigazgatója avatta fel.
 
A Piarista Gimnáziumban megvalósult környezeti nevelési program keretében kialakították a szelektív hulladékgyűjtést, melynek részeként az osztályfőnöki órák keretében tájékoztatást is tartottak a diákoknak a szelektálás fontosságáról, gyakorlatáról. Erről az iskola folyosóin és osztálytermeiben információs táblákat és anyagokat is elhelyeztek. Az iskola területén sziklakert és zöld tető kialakítása valósult meg, geotextília terítése mellett virágládák elhelyezésére és zöld növényzet ültetésére is sor került.
 
„A program célja, hogy hosszú távon ösztönözze a környezettudatos életre, szemléletre elsősorban a gimnázium tanulóit, közvetve pedig a családtagjaikat is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tudatosan felépítve, az iskolai élet hétköznapi részévé tettük a környezettudatos gondolkodást, a fenntarthatóság elősegítésének kicsi, de annál fontosabb lépéseit. A támogatás segítségével az élményszerzés és a megtapasztalás útján neveljük diákjainkat a környezettudatosságra.” – mondta el megnyitó beszédében Futó Béla, az intézmény igazgatója.

Előzmények
A Duna-Dráva Cement Kft. 2011 szeptemberében hirdette meg először a DDC Zöld Megoldás-pályázatot, olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a közösségi terek, valamint a helyi infrastruktúra környezettudatos működtetését és hatékonyabb hasznosítását a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére ösztönző nevelést segítik elő.
A pályázatokat elbíráló zsűri felkérése során a vállalat azt tartotta szem előtt, hogy a gyárak vonzáskörzetében élő és dolgozó, elismert, hiteles szakértők döntsenek a pályamunkákról és a támogatások odaítéléséről.