DDC a Tehetségekért ösztöndíj átadása - Beremend

Negyvennyolc DDC ösztöndíjas vette át oklevelét Siklóson
 

Tehetséges általános és középiskolai diákokat támogat a Duna-Dráva Cement Kft.

A beremendi cementgyárat működtető vállalat alapítványa, a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány, immár harmadik éve, összesen évi 3 millió forinttal támogat olyan Beremend környéki diákokat, akik tanulmányaik mellett kiemelkedő teljesítményükkel bizonyítottak már más területeken is. Az idei évben a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont nagytermében rendezett ünnepségen 40 általános és 8 középiskolás diák vehette át oklevelét a DDC vezetőitől és a kuratórium tagjaitól.
 

Sövér Ferenc a Duna-Dráva Cement Kft. gazdasági igazgatója köszöntőjében a nehéz időkben való összefogás, támogatás jelentőségét emelte ki: „Nagy örömmel tölt el, hogy idén is támogatni tudjuk a környék fiataljait tehetségük kibontakoztatásában. Közismert a gazdasági válságnak a hazai építőiparra gyakorolt hatása, de az kevéssé, hogy stabil nagyvállalatokat, így cégünket is, történelmi mélypontra taszít a megrendelések és a fizetőképes kereslet hiánya.  Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíj olyan célt szolgál, amire még a legnehezebb időkben is érdemes áldozni.  Hiszünk abban, hogy céltudatosság, elkötelezett, kitartó munka vezethet csak eredményre, és emiatt példaként is tekintünk a jövő tehetségeire, akik a gazdasági, szellemi haladás zálogai”.

Az eseményen a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány részéről Bászler Mária, a kuratórium vezetője és Klingl Erzsébet, kuratóriumi tag köszöntötték a díjazottakat. Az okleveleket Szarkándi János, a DDC elnök-vezérigazgatója adta át.
A meghatározó cementgyártó támogatását azok a fiatalok nyerhetik el, akik kimagasló tehetségnek ígérkeznek egy-egy területen, és emellett iskolai teljesítményük is kiegyensúlyozottan jó. A pályázaton nyertes tanulók a szorgalmi időszak alatt ösztöndíjban részesülnek, amit a képességeik kibontakoztatásához és a maguk által kitűzött cél eléréséhez használhatnak fel. A nyertes pályázók közül többen a sport terén jeleskednek: van a díjazott diákok között országos 2. helyezett, nemzetközi 3. helyezett úszó, diákolimpián háromszoros megyei atlétikai bajnok, súlylökő, tornász és geocoaching tehetség. Más díjazottak zenei téren teljesítenek kiemelkedően: zongora-, klarinét- és fuvolaművész is részesül ösztöndíjban idén. Többen pedig tanulmányi versenyeken – matematika, történelem, fizika, nyelvi, próza-és mesemondó – elért kimagasló eredményeikkel nyerték el a kuratórium támogatását.

 

A vállalat honlapján közzétett kiírásnak megfelelően, 2012. október 12-ig nyújthatták be pályázatukat azon Beremenden és vonzáskörzetében (Alsószentmárton, Egyházasharaszti, Harkány, Magyarbóly, Nagyharsány, Siklós és Villány) működő általános és középiskolák legalább 7. osztályos tanulói, akik az elmúlt tanévet legalább 4,5-ös tanulmányi eredménnyel zárták, és emellett tehetségükkel, illetve elért eredményeikkel kitűnnek társaik közül. Az általános iskolások számára havi 6000 forintos, a középiskolás diákoknak pedig 8000 forintos ösztöndíjat folyósít a vállalat 10 hónapon keresztül. Az Alapítvány az elbírálás során a diákokat tanító pedagógusok szakértelmére is támaszkodott, így a díjazottak eredményeiről, ígéretes fejlődéséről, a tanárok által készített írásbeli jellemzést is figyelembe vette munkája során a kuratórium.

A rendezvényt a díjazottak részéről bemutatott zenei műsor, prózamondás, valamint képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítás színesítette.