Betonozd be magad 2017-ben is!

„Minden építés alapja” pályázat építészeknek és egyetemi hallgatóknak

Az elmúlt két évben beküldött igényes és nívós pályaművek arra ösztönözték a kiírót, hogy tervezőknek és hallgatóknak immár egységes keretben, de külön kategóriákban ismét meghirdessék a „Minden építés alapja” pályázatot.

A beton a víz után a második leggyakrabban használt anyag a Földön, ezért a pályázat céljai között szerepel megismertetni a szakmával és a közvéleménnyel azon köz- és lakóépületeket, üzemeket, telephelyeket és kreatív megoldásokat, amelyeknek a tervezése és megvalósítása során az elsősorban alkalmazott anyag a beton. A Beton.hu felhívására elsősorban olyan építésztervezők, belső építészek, kreatív alkalmazók projektjeit, valamint egyetemi hallgatók elképzeléseit várják, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, és kreatívan alkalmazzák azt. Emellett a hallgatók olyan munkákat mutathatnak be, amelyek a betonhoz és alapanyagaihoz, valamint a technológiához kapcsolódnak.

Pályázni 4 kategóriában lehet:

  • Betonépítészet tervezőknek
  • Kreatív, művészeti megoldások építészeknek
  • Betonépítés, építészet egyetemi hallgatóknak
  • Anyag, technológia egyetemi hallgatóknak

Beadási határidő: 2017. június 30. 24:00

A beérkezett munkákat független zsűri véleményezi, és azokat a pályázókat díjazzák, akik egyedi látásmóddal, új felfogásban, illetve a legmagasabb szakmai színvonalon használják a betont. A pályázat összdíjazása 1 200 000 Ft.

Ismerje meg a tavalyi pályázat nyerteseit ezen a linken!
További információ és a pályázatok benyújtása: www.beton.hu/palyazat

„Minden építés alapja 2015” – Betonpályázat tervezőknek

Minden építés alapja pályázat.