A DDC Zöld Megoldás-pályázat eredménye
Három Vác környéki pályamunka nyert a DDC Zöld Megoldás-pályázaton
Bölcsődei sétaösvényt és a Naszály-hegy kiránduló útjainak fejlesztését is díjazta a zsűri
A bírálóbizottság tagjainak döntése értelmében az Egészséges Ifjúságért Alapítvány, a Naszályért Alapítvány, valamint a váci, Zrínyi utcai Bölcsőde számára biztosít 1-1 millió forintos támogatást a Duna-Dráva Cement Kft. 2012-ben.
A zsűri döntésével kapcsolatban Vácy Károly, a bizottság elnöke elmondta: „Színvonalas pályázatok közül választhatta ki a díjazottakat a zsűri és komoly viták is folytak a tagok között a döntést megelőzően, azonban végül egyhangú döntés született. A bírálóbizottság ebben az évben olyan projekteknek biztosít támogatást, amelyek a közösség szélesebb körének nyújtanak előnyöket, illetve innovatív megoldásokat kínálnak a természetvédelemhez kapcsolódóan, valamint a kisgyermekek és fogyatékkal élő gyermekek környezeti nevelését tűzték ki célul.”
Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány kisgyermekeknek szóló tanösvényt hoz létre a Naszály-hegyen és Kincskereső Kalandtúrát szervez az útvonal kivitelezését követően. A Naszályért Alapítvány modern, okostelefonokkal leolvasható ún. QR kódos rendszerrel egészíti ki a túraútvonalak mellett található információs táblákat. Mivel az Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a Naszályért Alapítvány pályázata jól ötvözhető, ezért a bizottság a két szervezet együttműködését kérte és ennek keretében biztosítja a támogatást.
A váci, Zrínyi utcai Bölcsőde a Tipi-Topi Sétaösvény létrehozására nyújtott be támogatási kérelmet. A a bizottság megítélése szerint ez egyedülálló megoldást nyújthat a kisgyermekek mozgásfejlesztésére és környezeti ismeretének, valamint természetszeretetének bővítésére. A támogatásnak köszönhetően a váci gyermekgondozó intézmények közössége is gazdagodhat egy igényesen kialakított, modern játéktérrel és fejlesztési eszközzel.
A beremendi és váci cementgyárat működtető Duna-Dráva Cement Kft. 2011 szeptemberében hirdette meg a DDC Zöld Megoldás-pályázatot, olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek közösségi terek, valamint a helyi infrastruktúra környezettudatos működtetését és hatékonyabb hasznosítását segítik elő, lehetőséget adva a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére. Beremend és Vác térségében egyenként 3-3 millió forintos támogatást biztosított a DDC a pályázat keretében. A pályázatokat elbíráló zsűri felkérése során a vállalat azt tartotta szem előtt, hogy a gyárak vonzáskörzetében élő és dolgozó, elismert, hiteles szakértők döntsenek a pályamunkákról.