Adventi meglepetés immár 10. éve

Vállalatunk hosszú évek óta elkötelezett a helyi közösségek, a fiatal generáció támogatása mellett.

Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Zöld Megoldás-pályázat 2023/24-es időszakában - a váci és a baranyai régióból összesen – 33 pályázat érkezett be. A környezettudatosságot elősegítő programunk mellett a fiatal tehetségek támogatására is nagy hangsúlyt fordítunk, ugyanis a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogram mellett 2023-ban is csatlakoztunk, immár 10. alkalommal a Pécsi Rotary Club adventi meglepetés sorozatához.

A Pécsi Rotary Club a társadalmi szolidaritás elősegítését küldetésének tekinti, éppen ezért évek óta az adventi időszakban 24 általános vagy középiskolás diák karácsonyát igyekszik megszépíteni programjával. A belváros közepén, a karácsonyi vásár részeként advent minden napján kinyílik egy a patinás Nádor Szálló ablakai közül, amely 2023-ban 150.000 forint pénzjutalmat rejt egy-egy tehetséges pécsi fiatal számára.

A Duna-Dráva Cement Kft. 150.000 forintos támogatását Rajnai Olivér Benjámin, a Baranya Vármegyei SzC Angster József Szakképző Iskola és Szakiskola tanulója vehette át Müller Ádámtól, a Beremendi Cementgyár Gyárigazgatójától.

Olivér Benjámin jelenleg az intézmény KSZ/11. osztályában tanul, akiről elmondható, hogy a szorgalma és kitartása mellett tisztelettudó és figyelmes. Aktívan részt vesz az iskolán kívüli szakmai programokon, segítőkészsége ezen a téren is megnyilvánul.

Kiemelkedő az igényessége a munkájával szemben, a feladatát pontosan és felelőségteljesen végzi. Tanulmányi eredményei, érdemjegyei is tükrözik e dicséretes hozzáállását a szakma elsajátítása érdekében. A munkájában maximalista, együttműködő, igazán érdeklődik a választott szakmája iránt. A tanórák után is szívesen tölti idejét a CNC szakmai kabinetjeiben, ahol a szakma alapjaival ismerkedik. Kitartó munkájának köszönhetően önállóan kezeli és programozza az ott található CNC gépeket. Feltett szándéka olyan tudásra szert tenni, amellyel megmérettethet a szakmák olimpiáján, a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, mint CNC programozó.
 

Rotary Advent 2023.