„Dunaharaszti IV.” kavicsbánya: kötelezettségeken felüli vállalásokkal

Dunaharaszti kavicsbányánkban bányászati tevékenységünket kizárólag a hatályos jogszabályok, engedélyek alapján végezzük, a lehető legkisebb mértékben terhelve a környezetet. Saját, az érvényben lévő előírásoknál is szigorúbb követelményeink és vállalásaink mentén.

A település polgármesterének 2021. augusztus 19-én kelt nyílt levele alapján az elmúlt napokban több olyan téves információ jelent meg a „Dunaharaszti IV. kavicsbánya” tervezett művelése kapcsán, amelyeket a tényeket figyelembe véve pontosítani szükséges.

Változatlan méretű terület

Az érintett bányatelekre „Dunaharaszti IV. - kavics, homok” bányatelek néven 2005 augusztusában állapították meg a bányászati jogot, már akkor 140,7 hektárnyi területre. Ezt követően került vállalatunk jogosultságába, azóta is változatlan paraméterekkel. A jelenlegi eljárások nem bővítésre vonatkoznak, hanem a korábban engedélyezett terület kitermelésére.

Új, szigorúbb szabályokkal, plusz vállalásokkal

Mindehhez frissíteni kellett például a környezetvédelmi engedélyt is, amit a szakhatóság az első szakaszban bányászat alá vont 44 hektárra adott ki. A bányaterület fennmaradó részére is igényelni kellett ezt, fenntartható bányaművelési elvek mentén, figyelemmel a vízvédelmi és termőföldvédelmi szempontokra. Ezeket természetesen maradéktalanul vállalta társaságunk. Sőt, olyan műszaki tartalmat javasoltunk, amely megegyezik az Önkormányzat szándékaival: a leendő bányászati szakaszokkal érintett területek teljes visszatöltését tervezzük. A hatóság ezt az emelt követelményű javaslatot hagyta jóvá, így, ha a bányászat befejezése után megszűnik a vízfelület, párolgással sem kell számolni. Sőt, a visszatöltés után a parcellákat mezőgazdasági utóhasznosításra lehet átadni, a termőföldek mérete sem csökken érdemben.

Egyedülálló mintaprojekt

Élő példa is van erre a módszerre; az új bányászati szakaszokon a rekultiváció folyamatos, a termeléssel párhuzamosan történik. Egy 9 hektáros kitermelt területből 3 hektár visszatöltését (meddőből) már meg is valósította vállalatunk. Ugyanezen a területen 1 hektáron kísérleti jelleggel (egy helyi gazdával együttműködésben) már megkezdődött a mezőgazdasági művelés is, az eddigi tapasztalatok alapján megfelelő eredménnyel.

Összességében – csak a már kijelölt bányaterületen, az új termelési szakaszokon – a korábbi engedélyhez képest is kedvezőbb végállapotot tervezünk létrehozni. A hatályos jogszabályok, engedélyek maximális (és azon felüli) teljesítésével. Az ásványvagyon kitermelése a elveink alapján csak ilyen szempontok mentén történhet.

Emellett a már meglévő műveleteknél érintett területeken folyamatos a monitoring, a természet és környezet védelme érdekében a berendezések működtetése és a gépek használata során olyan belső szabályzatok szerint működik a DDC, amelyek a hatósági előírásoknál is szigorúbb intézkedéseket írnak elő többek között a gépek tankolása, a parkolók kialakítása és a csapadékvíz elvezetése terén.

Természetesen vállalatunk ahogy eddig, úgy a jövőben is minden érintettel nyitott az érdemi párbeszédre.